De miről is szól pontosan ?
A gyerekek csokit/cukirkát gyűjtenek, a szülők pedig kísérik őket az utcán. Vannak ijesztőbb, vannak találékonyabb jelmezek, de maga az élmény, ami számít nekik. Kis hazánkban annyira még nincs elterjedve ez az ünnep, de már itthon is lehet néha találkozni csoki gyűjtögetőkkel.
És ahogy az ilyenkor lenni szokott videojáték is fronton, minden játékba érkeznek a halloweeni eventek is.
Hosszú kihagyás után úgy éreztem, hogy adok egy esélyt a játéknak, hiszen ismét egyre felkapottabb a Twitchen, és több tízezer ember csak nem tévedhet (pláne nem egy telefonos portolás után).
Igen, a Dead by Daylight-ról van szó.
A játékot talán nem kell sok embernek bemutatni, adott egy gyilkos (DLC-ből horror film gyilkos is lehet), illetve adott 4 ember, akiknek el kell előle menekülni, miközben próbálják a generátorokat életre kelteni, hogy a kaput kinyitva elmenekülhessenek a szörny elől.
A játék maga viszont nem merül ki ennyiben, ugyanis ahány menekülő karaktere vagy gyilkosa van az embernek, annál több skill fát tud kimaxolni, igaz, nem árt vele sietni, a játék ugyanis olvasni enged, gondolkozni viszont nem. Ha egy adott képesség érdekel minket, vagy úgy gondoljuk, hogy a későbbiekben jól tud jönni, akkor érdemes minél előbb arra fele menni, ugyanis nem biztos, hogy nem ragadja el előlünk a sötétség.
Igen, konkrétan a sötétség. A játék ugyanis nem díjazza ha az ember lassan gondolkozik, hogy melyik képességre lenne szüksége. Ha valamit elnyelt a SEMMI, akkor azt többé nem fogjuk visszakapni, vagy csak később egy újabb fán.
De ez sajnos a játékkal jár, így érdemes mindenképpen okosan taktikázni.
Apropó taktika. A játék igazán csak úgy tud izgalmas lenni, ha több komával együtt ülünk le játszani vele. A gyilkos is kikerülhet közülünk, de (véleményem szerint) úgy az igazi a borzongás, ha négyen egy random entitás ellen játszunk. Csapatban mindig nagyobb esély van a túlélésre, igaz kedves horrorfilm szereplők ?
Így, hogy újra előtérbe került a játék, mindenképpen meg kell említsem az egyik DLC-jét, amire ha most nem is, de egyszer le fogok csapni. Ugyanis a játékhoz kiadtak egy Resident Evil kiegészítők, mely Leon S. Kennedy-n kívül sok másik ismert játékbeli karaktert felvonultat, ugyanígy a rosszfiúk oldaláról is (Albert Wesker, Nemesis).
A játék maga mindenképpen megér egy misét, első körben haverokkal, de egyedül is megéri belevágni, ha valaki jobban szeret egyedül nekivágni egy ilyen játéknak.
Tehát aki teheti, az üljön szépen le elé, játszon pár kört, utána kapcsoljon be egy kultikus horrorfilmet, és hangolódjon a Halloween-re.
